Bréking!

Tegnap a Míra megette az első felnőtt kajáját! :-) Méghozzá Vica mama-féle töltöttpaprikát turmixoltam össze, és ízlett neki! :D
Ma pedig szintén házi "készítésű" őszibarack és főtt krumpli almával volt, és annyira ette! Őrület! "Főzök" a saját gyerekemre!

Két magzat beszélget

- Te hiszel a születés utáni életben?

- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.

- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?

- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!

A legjobb barátnőmmel sikerült összevesznem. Ill. ő veszett össze velem. Én nem érzem, hogy ekkorát hibáztam volna, hogy szó nélkül hagyja a magyarázatomat, miért nem hívtam fel a hétvégén, amikor hajókáztunk Siófokon, és aztán beúsztunk az idővel és nem mentünk be hozzá. Tény, hogy tényleg nem hívtam fel, ebben igaza van, és igazán, tényleg nagyon sajnálom! Az elmúlt tíz évben voltak hullámvölgyeink, hullámhegyeink, volt amikor én bocsátottam meg neki, most neki kéne. Nekem nagyon sokat számít az ő barátsága, talán az kifejezi, mennyire, hogy a legjobb barátnőmként emlegetem. Akkor is ő volt, amikor elköltözött Londonba. Akkor is, amikor hazaköltözött Ságvárra, és jó, ha félévente egyszer találkoztunk/találkozunk. Most is egy ilyen találka lett volna, de sajnos nem jött össze. Most ilyenkor mi van? Természetesen fel fogom hívni majd inkább este, mert most dolgozik, nem lehet komoly dolgokról beszélni. Sajnálnám, ha nem bocsátana meg.

Mírának altatóvers :)

Álmodj szépeket

Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a képzelet-határon,
Van egy egészen picinyke ország.
A hely, ahol az álmokat írják.

Az éj képeit zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.

Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan a homlokodra lépked,
És arcod simogatja. Ugye érzed?

Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És a füledbe súgja … „Álmodj szépeket!”

(Thalis Silvenier)